Név: Jelszó:
2010. szeptember 8. szerda, Mária, Adrienn
 Szórakozás
 Hasznos infók

Legfrissebb hírek

Újabb magyar buszt tesztel az MVK Zrt.
2010-07-08 08:13:51
 A nyaralást tervezők egyharmada egyszerre csak 4-6 napot szentel feltöltődésre. A fiatalok, az alacsonyabb végzettségűek és a falvakban élők inkább csak néhány napot szánnak egy-egy nyaralásra, a diplomások és az idősebbek azok, akik közt az átlagosnál többen kapcsolódnak ki 10 napnál hosszabb időre – mindez a Kutató Centrum felméréséből derül ki. Valóban ez a helyzet, ezek az adatok jellemzőek megyénkre is? Ennek próbáltunk utánajárni, de közben számos olyan érdekességre bukkantunk, amit a felmérés ugyan nem tartalmaz, de a szállodaiparban dolgozók tapasztalják. Ostorházi Imrét, a Kikelet Klub Hotel tulajdonosát elsőként a vendégéjszakák számáról kérdeztük. Válasza az volt: július és augusztus az a két hónap, amikor egyhetes foglalások vannak, 80 százalékban belföldi vendégek, 20 százalékban a szomszédos országokból érkeznek turisták. Hozzátette: az év többi részére azonban valóban az a jellemző, hogy pár napra jönnek a vendégek.A gyereknek ingyenesBeszélgetésünk alatt egy érdekességet is említett, mégpedig azt, hogy eltüntek a tinédzser korú gyermekes családok. Csaknem 1,5 éve ez a réteg nem jön nyaralni – hangsúlyozta. – Ez nem csak náluk jellemző, hanem országos tendencia. Ostorházi Imre szerint – és kollégáival beszélgetve is erre a következtetésre jutottak – ennek a válság lehet az oka. Az ugyanis, hogy a 8-15 év közötti korosztályt mutatóban sem látni, azért lehet, mert a családok nem tudják megfizetni a hosszabb nyaralást – fogalmazott. Éppen ezért a vendégek főleg a nyugdíjas korosztályból kerülnek ki, vagy fiatal párok, esetleg kisgyermekes szülők, hiszen nekik a gyerek után nem kell fizetni – tudtuk meg.Ostorházi azt is elmondta, hogy kihasználtságuk igaz, hogy 70 százalékos, de azért, hogy ezt tartsák, sokkal több szolgáltatást kell nyújtaniuk, csak szállásra ugyanis nem jönnek a vendégek – hangsúlyozta.Másik érdekesség, hogy ma már nem a hétvégék erősek, hanem a hétköznapok. A vendégek főleg vasárnap érkeznek, és a hétvégékre hazautaznak – magyarázta. 11 évig nem volt probléma a hétvége kihasználtsága, mára igen – mondta.És, ami még változott az egy évtized alatt az a fizetési morál, romlott. Ostorházi Imre elmondta: ma már előleget kell kérniük foglalásnál, mert lazult a pénzügyi fegyelem. Hozzátette: az emberek egyszerre több helyen is lefoglalják a szállást, és utolsó pillanatban döntik el, hova is mennek, ezért van szükség az előlegre. Az a bizonyos tortaOstorházi Imre a nyári turizmust két részre bontotta, szerinte van a balatoni, amit jól eladnak a vidék rovására, és van a vidéki Magyarország. Ez utóbbi próbál azon a bizonyos tortán osztozni – mondta. De a szeszélyes nyár Miskolctapolca malmára hajtja a vizet – vélekedett. – Hiszen a fürdők közül a Barlangfürdő az, ami 10 hónapos attrakció.Azt is megtudtuk, hogy a legtöbben ma már interneten keresnek szállást vagy szájhagyomány útján, azaz valaki ajánlja valakinek. Szép lassan átrendeződik a piac – mondta Ostorházi Imre.ÉM - SZR  
Tovább...

A tinédzserek eltüntek a szállodákból
2010-07-07 14:42:00

Tapolcai Szabadidőpark: mi került 25 millióba?
2010-07-07 10:26:39
 Az Észak-Magyarország várospolitikai fórumán, az Agorán (is) élesen bírálták a Miskolctapolca Fejlesztési Kft. beruházását, a 25 millió forintból megvalósuló Tapolcai Szabadidőparkot, amit az egykori tapolcai gyermekstrand területén alakítottak ki. Kimentünk a helyszínre felmérni, hogy a számos kritika után magunk győződjünk meg, mi van, illetve mi nincs a parkban.  Az utóbbira már a bejáratnál megvolt a válasz: ember. Erre magyarázatot is kaptunk, "kora délután van, tűző nap, ilyenkor nem sokan jönnek, a homokos pályák is túl forrók még a sportoláshoz. Délután többen vannak" - mondta az információs pultnál a kedves hölgy.TerepszemlénNa de menjünk csak vissza a bejárathoz, pontosabban a bejáratokhoz. Kettő van belőlük: egy a Fagyöngy utcáról nyílik, a másik a szebb időket is megélt Junó hotellel szemközt áll. Mind a kettőnél méretes tábla hirdeti, hogy hol járunk és a parkon belül mit, hol találunk meg. Nem kell kétségbe esni, nem olyan nagy a terület, hogy bárki eltévedne a tábla iránymutatása nélkül. A Fagyöngy utcai bejárattól nézve szemben rögtön egy strandfocipálya fogadja a belépőt. Semmi faxni, két kapu, finom homok, ennyi. Ettől balra egy strandröplabda-, mellette egy tollaslabda pálya helyezkedik el, majd ettől beljebb két épület. Az egyik egy fa információs bódé, a másik, egy fehér (narancsos-piros díszítésű) blokkokból álló épület az illemhelyeket rejti. Próbáltunk benézni, zárva. Oldalt tábla áll: WC-használat 100 forint. Ugyanannyi, amennyit a pályák 1 órás bérléséért kérnek. Ettől balra még egy pálya található, pontosabban három. A nagy méretű aszfaltos területet több egységre osztották, egymás mellett sorakozik egy teniszpálya, egy kosárpálya, valamint egy focipálya két kiskapuval. Az egykori strand mivoltot itt már semmi nem idézi; három csöpögő zuhanyt és egy ivókutat talál aki nagyon kimelegedett volna...  Pozitívum, hogy ottjártunkkor is két városőr figyelte a területet, úgy hallottuk naponta többször visszatérnek őrizni a rendet.Ami még nincs készA legnagyobb területet, a bódéktól jobbra egy BMX pálya foglalja el, de ez még nincs kész, egyelőre csak nagy földkupacokat látni a biciklisták majdani szórakozóplaccából. Picit odébb néhány fiú bandázik, rajtuk és az információs személyzeten túl csak néhány munkást látni; ők a biciklipályától nem messze dolgoznak. Jobb oldalt, a kerítéshez közel egy homokozó árválkodik, egy szemetessel és két paddal a szülők számára. A területre egyébként több új szemetest és padot is kihelyeztek, a pihenni vágyóknak, a pályák mellett pedig vadonatúj táblák hirdetik az egyes területek funkcióját, azzal a felhívással, hogy a sportpályákat mindenki a saját felelősségére használja. Találtunk továbbá kettő (de lehet hogy több van, csak vettük észre) aszfaltfestést, ami nem szolgál semmilyen célt, legfeljebb esztétikait. Az említett félkész BMX pálya mögött áll majd egy minigolf pálya, aminek egyelőre a nyomait sem látni. Ha bejártuk az egész parkot rájövünk, hogy a meghirdetett dodzsempályát sehol nem találjuk. Vissza az információs pulthoz, ott érdeklődünk a dodzsem hollétéről. Kiderült: az a kerítésen kívül található. Ez a pálya nem tartozik szervesen a Tapolcai Szabadidőparkhoz, egy vállalkozó üzemelteti, aki ottjártunkkor nem is volt a helyszínen, vélhetően érdeklődés hiányában. Ennek talán az is oka lehet (a forró kora délutáni időpont mellett), hogy 3 perc dodzsemezés 600 forint. Bár a bódén kihelyezett tájékoztatóban ugráló légvár is szerepel, ezt sem találtuk meg, vagy nincs, vagy ez is a dodgem mintájára működik: időnként egy vállalkozó kitelepül a helyszínre.Hogy mi került ebben 25 millióba azt egyénileg ítélje meg mindenki, aki látta a parkot. Azt pedig szándékunk szerint megtudakoljuk a Miskolctapolca Fejlesztési Kft. illetékesétől, hogy ő mit szól a szabadidőpartot érő kritikákhoz. - OlKa - Agorás vélemények a szabadidőparkrólFelhívom minden kedves olvasó figyelmét, hogy jöjjön el, és nézzen meg egy modern szabadidőparkot Tapolcán!Ez egy 21.századi remek mű. Kérem, írják le a véleményüket a látottakkal kapcsolatban.Csak szűkszavúan annyit mondanék, hogy szörnyű,és nevetséges, de nem akarom senkinek sem befolyásolni a véleményét. Csak ennyire képes a városvezetés? Épp ideje a cserének!- Feith Károly -Üdvözlettel: Hircsu Ákos Érdekes kezdeményezés. Szeretnék pozitívan állni a kérdéshez, így azt írom, hogy legalább történik valami, amit lehet majd bővíteni ha új vezetése lesz a városnak. Lehetne olcsón is színvonalas attrakciót építeni, de jelenleg nem ez a cél. Drágán és rossz minőségűt. Ez az elfogadhatatlan. Az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy mi került ezen a semmi beruházáson 25 millió forintba?    
Tovább...

Bort, Bringát, Békességet!
2010-07-03 11:26:47
 Súlyosan megsérült egy gyerek Rakamazonfuggetlen | 2010.07.01 20:34Miskolc, Rakamaz - Mentőhelikopterrel szállították kórházba egy 10 év körüli kisfiút, aki egy traktor és a jármű után húzott tárcsák közé zuhant csütörtök délután Rakamazon. A gyerek súlyos sérüléseket szenvedett a lábán.Felhőszakadás Miskolconboon | 2010.07.01 20:32Miskolc - Bőséges eső zúdult csütörtökön a kora esti órákban Miskolcra.Hol mér a traffipax júliusban B.-A.-Z. megyében?boon | 2010.07.01 20:31Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júliusban!Felborult egy Ford Miskolconboon | 2010.07.01 20:15Miskolc - Személyi sérüléses közlekedési baleset történt Miskolcon, a Kiss Ernő utca végén kora este.MSZP: A kormány magára hagyta Borsod megyéteszak | 2010.07.01 20:09Miskolc - Varga László, az MSZP megyei alelnöke szerint a kormány magára hagyta az árvíz miatt nagyon nehéz helyzetben lévő Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, amelyet tízmilliárdos kár ért, és az önkormányzatok képtelenek finanszírozni a kárenyhítést, tarthatatlan a helyzet.Az árvíz "segítheti" a romatelepek felszámolását?eszak | 2010.07.01 20:07Boldva, Hernádnémeti - Hogyan lehet az árvízi helyreállítást és a romafelzárkóztatási programot összekapcsolni? Erre a kérdésre kereste a választ csütörtökön Balog Zoltán, a romafelzárkózásért felelős államtitkár megyénkben.Ónodi Vásár: az első árvíz utániboon | 2010.07.01 19:07Ónod - Nem a hagyományos vására kapcsán került be az elmúlt hetekben Ónod a hírekbe, azonban úgy fest, hogy van élet az évszázad árvize után is a községben.Ellenőrzik az "ott lakás jogszerűségét" a Nagyavasoneszak | 2010.07.01 18:52Miskolc - Nem érzik biztonságban magukat és javaikat a Nagyavason borházzal rendelkezők, azoktól a családoktól tartanak, akik szerintük illegálisan költöztek be az elhagyatott borházakba – summázhatjuk korábban e témában megjelent írásaink lényegét.Görkorival bénáztunk a Népkertbenboon | 2010.07.01 18:17Miskolc - Görkorival teszteltük, hogy mennyire is érdemes guruló lábakon közlekedni a miskolci Népkertben. Íme!Kismotoros hajtott a vasúti sorompónak Szirmabesenyőnélboon | 2010.07.01 17:48Szirmabesenyő - Személyi sérüléses közlekedési baleset történt Szirmabesenyőben a vasúti átjáróban csütörtök délután.Koccanás Miskolconboon | 2010.07.01 17:25Miskolc - Anyagi káros közlekedési baleset történt Miskolcon a József Attila utcán csütörtökön délelőtt.Hárommilliárdos támogatást kapnak az otthon nélkül maradt árvízkárosultakfuggetlen | 2010.07.01 16:55Már megkezdte a kormány az árvízi védekezésben részt vett állami szervek és önkormányzatok költségeinek megtérítését - mondta a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság frissen kinevezett vezetője. Ez összesen meghaladja a 19 milliárd forintot, ebből már több mint 11 milliárd forintot kifizettek.Szupercella Miskolc fölött?boon | 2010.07.01 14:59Miskolc - 2010. június 30-án, este 8 óra magasságában sikerült Olvasónknak lencsevégre kapnia egy felhőképződményt, ami eléggé hasonlít egy szupercellára.Diósgyőrben Berki Krisztián?eszak | 2010.07.01 14:16A tulajdonosváltás küszöbén álló Diósgyőri VTK-nál továbbra sem lehet tudni semmi biztosat, nincs kinevezett szakvezető, nem lehet tudni, hogy kik lesznek tagjai a játékoskeretnek, és azt sem, hogy mikor kezdi meg a felkészülést az együttes.Bőcsön és Kövesden tudják, hogy mikor és kiveleszak | 2010.07.01 13:03A négy megyei NB II-es focicsapat közül csak kettőnél lehet biztosat tudni a kezdésről.Idős nőt raboltak ki Abaújszántónboon | 2010.07.01 12:25Abaújszántó - Három fiatal férfi rabolt ki egy idős nőt abaújszántói otthonában. A rendőrség három órán belül elfogta az elkövetőket.Miskolctapolcai életképekboon | 2010.07.01 12:09Miskolctapolca - Itt a nyár, elkezdődött a szünidő, irány Tapolca!Harsányi út: nagyon ramaty állapotban - GoPro videóboon | 2010.07.01 11:51Miskolc - Rendkívül kátyús és ezáltal balesetveszélyes a Miskolcot Harsánnyal összekötő út nagy része. Íme az útszakasz egy része!Két órán belül elfogták a menekülő tolvajokat Borsodbanboon | 2010.07.01 11:41Miskolc - Csak átutazóban voltak Miskolcon azok a Nógrád megyei tolvajok, akiket rövid idő alatt elfogott a rendőrség. Öt-hat ország futói a Bükkbenboon | 2010.07.01 10:39A 18. Bükki Hegyi Maraton elnevezésű futóversenyt július 3-án, szombaton, 10.30-tól rendezi meg a miskolci Marathon Club.Az én világbajnokságom: Vinnai Jánoseszak | 2010.07.01 10:20A Szinva Net Informatikai Kft. ügyvezető igazgatója szerint Latin-amerikai csapat lesz a vb nyertese.Mi történt június 30-án Borsod-Abaúj-Zemplénben?boon | 2010.07.01 10:07 Összeállításunkból megtudhatja a szerdai nap legfontosabb helyi híreit!Alig néhány család „bontja le” a történelmi Avast?eszak | 2010.07.01 09:50Miskolc - Tömegesen „borházfoglalásnak” nem, csak pusztításnak láttuk nyomát.Nézőpont: Ahol a hal teremeszak | 2010.07.01 08:22Ha a gazdák megsejtik, milyen lesz az idei tavasz, akkor profilt váltanak. Szántó Rita jegyzete.BorsodChem: indulhat a fejlesztéseszak | 2010.07.01 07:49Kazincbarcika - A hitelezők jóváhagyták a pénzügyi átstrukturálást, hamarosan épülhet a TDI-üzem.Szabina, a nap szépeboon | 2010.07.01 07:27Miskolc - Szabina 21 éves lány a Miskolci Egyetem hallgatója már nagyon várja párjával a görögországi nyaralást. A felvételekkel az Olvasóknak kíván kellemes nyári pihenést.Napirendre kerülhet a miskolci utak ügye?eszak | 2010.07.01 07:22Miskolc - Holnap találkozik Miskolc jegyzőjével, dr. Mihalecz Péterrel, mondta az Északnak dr. Csiba Gábor, hogy a Malomszög-Dayka-Petőfi utcai építkezés kapcsán tárgyaljon vele.
Tovább...

Mi történt július elsején Borsod-Abaúj-Zemplénben?
2010-07-02 08:05:43

Miskolctapolcai életképek
2010-07-01 18:30:30
 Kattintson a képekre, nézze meg a videókat a lányokról, majd szavazzon, Ön szerint melyik a legszebb!                   Szabina                     Bianka                      KataSzabina 21 éves lány a Miskolci Egyetem hallgatója már nagyon várja párjával a görögországi nyaralást.Bianka úgy érzi, ez élete legjobb nyara, hiszen megtalálta azt az embert, akire mindig is vágyott.Kata imádja a sebességet, ha teheti, gyakran látogat ki autóversenyekre.Borsodi szépségekHajdúsági szépségekSzabolcsi szépségek// // ]]> // ]]>
Tovább...

Miskolctapolcai életképek
2010-07-01 12:19:53
 A vakáció megkezdtével, hol máshol, mint Miskolctapolcán töltik a helyiek illetve a környékbeliek a nyári napokat, ahol egyaránt kicsik és nagyok is megtalálják a számukra megfelelő elfoglaltságokat.
Tovább...

Mi történt június 30-án Borsod-Abaúj-Zemplénben?
2010-07-01 10:47:20
 Megegyezett hitelezőivel a BorsodChemfuggetlen | 2010.06.30 21:24A kínai Wanhua cégcsoport 140 millió eurós - körülbelül 39 milliárd forintos - pénzügyi támogatásával új beruházások indulhatnak el a BorsodChem kazincbarcikai üzemében.Hol mér a traffipax júliusban B.-A.-Z. megyében?boon | 2010.06.30 20:19Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júliusban!Vb fotel: csapat nélkülboon | 2010.06.30 19:51Már mindenki elmondta a nagyot: zavaró a vuvuzela, hülyék a bírók és Argentína lesz a világbajnok. Vagy mégsem? Juhász-Léhi István jegyzete.Árvíz: a kormány döntés elhalasztvaeszak | 2010.06.30 19:15Edelény, Felsőzsolca, Szendrőlád - Az önkormányzatok már nem bírják az árvízi kiadásokat, a kormány viszont elhalasztotta a döntést.Árvíz duzzasztotta piaci árakeszak | 2010.06.30 18:57Miskolc - Szebbnél szebb gyümölcsöket kínálnak a piacon, nem látszik, hogy az árvíz gondot okozott volna...csak az árakon.Árvízkárosultak: Andrea és Lili sorsán átmon | 2010.06.30 18:42A „száraz” adatok szerint az övéké csupán 1 a 174 lakhatatlanná vált felsőzsolcai házból. Nekik: a mindenük, ami odalett...Halálos baleset Halmajnálboon | 2010.06.30 17:32Halmaj - Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt a 3-as számú főúton Halmaj közelében szerdán délután.Megnyílt a nemzetközi színjátszó fesztivál Barcikáneszak | 2010.06.30 17:27Kazincbarcika - Immár a huszadik alkalommal rendezik meg Kazincbarcikán az ifj. Horváth István Nemzetközi Fesztivált.Nyugdíjas vasutasok koszorúztak Miskolconboon | 2010.06.30 17:15Miskolc - A jövő héten esedékes 60. Vasutas Napok kapcsán nyugdíjas vasutasok koszorúzták meg szerda délelőtt a már elhunyt kollégáik emlékére állított emlékművet a Tiszai Pályaudvaron.Gyerektömegbe hajtott egy kismotor Gesztelyenboon | 2010.06.30 16:33Gesztely - Három gyermek sérült meg abban a balesetben, ami Gesztely belterületén történt szerdán délután.Nyomoznak a tapolcai strand ügyébeneszak | 2010.06.30 16:29Miskolc - A tapolcai egyesület szerint kell, hogy legyen felelőse annak, hogy a városrészen több, mint 10 éve nincs strand.Nézőpont: Kaszára!eszak | 2010.06.30 16:04Teljesen nem lehet kiirtani a parlagfüvet, ezzel tisztában vannak azok is, akik hivatalból irtják, irtatják. Szalóczi Katalin jegyzete.Mentőhelikopter a miskolci Népkertbenboon | 2010.06.30 15:12Miskolc - Kedden este a Népkertben (ismét) leszállt a miskolci mentőhelikopter. Az okokról Dr. Kádár Balázs orvos-igazgatót, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. egyik vezetőjét kérdeztük.Először lettek másodikosokeszak | 2010.06.30 15:06A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság miskolci csoportjában Bükkszentlászló gárdája lett a bajnok.Roma mentorok a védőnők melletteszak | 2010.06.30 15:01Miskolc - Roma asszonyokat képeztek ki mentoroknak Miskolcon. Közülök már többen munkát kaptak.Júniusi bulik B.-A.-Z. megyébenboon | 2010.06.30 14:59Itt a nyár! És itt vannak a legjobb bulifotók! Keresd meg magad és barátaidat, vagy csak nézd meg, miről maradtál le!Tűzoltók ajándéka az árvízkárosultaknakeszak | 2010.06.30 14:54Miskolc - A FővárosiTűzoltóparancsnokság (FTP) szerdán indította útnak Miskolcra azokat az adományokat, amelyeket a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete a tűzoltóparancsnoksággal együttműködve egy akció keretében gyűjtött össze az árvízkárosultak javára.Csütörtökön zárva lesz a hivatal Miskolcon isboon | 2010.06.30 14:38Miskolc - Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata ezúton is értesíti a lakosságot, hogy a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényben foglaltak szerint, július 1-je a Köztisztviselők Napja, amely a közigazgatási szerveknél munkaszüneti nap.Viperát sodort az árvíz Tolcsvára, a kígyó megmart egy asszonytfuggetlen | 2010.06.30 14:00Tolcsva - Mérges kígyót - vélhetően egy viperát - sodort a környező hegyekből az árvíz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsvára. A helyiek még soha nem találkoztak ilyen hüllővel. A kígyó egy idős asszonytmegmart, aki kórházba került, de információink szerint jól van.Az én vébém: Aranyosi Pétereszak | 2010.06.30 13:49Aranyosi Pétert, a Showder Klub oszlopos tagját kérdeztük a foci vébéről.Lemondott polgármesteri tisztségéről Tállai András boon | 2010.06.30 13:33Mezőkövesd - Tállai András, Mezőkövesd polgármestere, a szerdán megtartott képviselő-testületi ülésen a jogszabályi előírásoknak megfelelően lemondott polgármesteri tisztségéről.Hatan búcsúztak Abaújszántónboon | 2010.06.30 13:15Az Abaújszántói VSE labdarúgó szakosztálya hat játékost elbúcsúztatott az aktív játéktól.Jótékonysági tornán a borsodi rendőrökboon | 2010.06.30 12:28Az elmúlt hétvégén jótékonysági labdarúgó tornán vett részt a Magyar Rendőrség labdarúgó válogatottja, Martfűn.Parlagfű-mentesítés: árvíz miatt haladék?eszak | 2010.06.30 12:25A bel- és árvíz miatt sok helyen lehetetlen volt a kitűzött határidőig elvégezni az első kaszálást. Erre figyelemmel van a hatóság. „Hallgatólagos megállapodás van közöttünk és az ellenőrzést végző Földhivatal között”...Kamuflepni - Gyógyszeres kartonra ragasztott fénymásolt személyiboon | 2010.06.30 11:13Encs, Hidasnémeti - "Személyi" sérülés nem történt csak egy eltűnt személyi igazolványra és más szabálysértésekre, többek között tiltott határátlépésre derült fény egy közúti ellenőrzés során.Színesedik a diósgyőri "barnamező"eszak | 2010.06.30 08:25Miskolc - A regionális operatív program keretében újulnak meg az egykori Diósgyőri Gépgyár gyártócsarnokai.Erdőbe menni még mindig veszélyeseszak | 2010.06.30 08:20Miskolc - Úgy tűnik a túrázás még mindig veszélyes, az esőáztatta földből, a legkisebb széltől is kidőlhetnek a fák.Anita, a nap szépeboon | 2010.06.30 07:46Anita miskolci diáklány, a képekkel és a videóval szerelmének, Petinek kíván sok boldog névnapot: "Az igaz szerelem azt jelenti, hogy a másik ember boldogsága fontosabb számunkra, mint a sajátunk."
Tovább...

Nézőpont: Kaszára!
2010-07-01 10:15:21
 A miskolctapolcai stranddal kapcsolatban ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés miatt a miskolci ügyészségnél tette bejelentést Feith Károly, a Tapolcaiak Kulturális és Sportbaráti Köre a Gyerekekért Egyesület elnöke. Mint megtudtuk: a vezetése alatt álló egyesület nevében kénytelen volt a jog eszközeit kérni a Tapolca központjában egykor működött strand ügyében. A feljelentést június elején tette, az ügyészség pedig a napokban kezdte meg a nyomozást: ismeretlen tettes hűtlen kezelése bűntette miatt. Nincs megoldásFeith Károly úgy gondolja, kell, hogy legyen felelőse annak, hogy az üdülőrészben évek óta nem működik a strand. Észak-Agora levelezőfórumunkra írt levelében kérte: öntsenek már végre tiszta vizet a pohárba, hiszen a tapolcai strand ügye immár több mint másfél évtizede bonyolódik, és még mindig nem látszik a megoldás – fogalmazott. Különböző víziók léteztek és léteznek, de olyan belátható időn belüli megoldás, amelyik a lakosság számára is megfelelő lenne, nincs, legalábbis a miskolci önkormányzata által preferált választékban – tudtuk meg.Az elnököt arról is kérdeztük, hogy feljelentése a strand melyik időszakára vonatkozik? Válasza: 1996-tól egészen napjainkig.A miskolci önkormányzatnál is érdeklődtünk, mi a véleményük az ügyészségi vizsgálatról. Azt a választ kaptuk, mivel a feljelentésből nem derül ki konkrétum, hiszen ismeretlen tettes ellen tették, nem tudnak nyilatkozni az ügyben.A strandnak egyébként 1996-tól 2010-ig több tulajdonosa is volt, például a Kék Hullám Kft. és az önkormányzat is.ÉM - SZR
Tovább...

Nyomoznak a tapolcai strand ügyében
2010-06-30 16:46:43
 Elsődleges adatok szerint egy hölgy a segédmotoros kerékpárjával nem a megfelelő sebeséget választotta a közlekedéshez és a járdára sodródott egy kb. 20 fős gyermekcsoport közé.A Dobi Tamás, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs Iroda munkatársa elmondása alapján 3 gyermeket sodort el a kismotoros. Egy 9 éves gyerkőc súlyosan és másik két gyermek pedig könnyebben sérült meg a baleset során. Mind a három gyermeket a kórházba szállították a mentők.A baleset körülményeit a rendőrség a vizsgálja. 
Tovább...

<< 123456789111213141516171819202122232425 >>
 
Horoszkóp
Webkamera
Autókölcsönzés
Menetrendek
Tudakozó
Idõjárás
Hivatalok
Közmûvek
Egészségügy
ATM automaták
Postahivatalok
     Történet
     Csónakázó tó
     Park
     Sziklakápolna
     Akropolisz Szabadtéri Színpad
     Képgaléria
     Hotelek
     Panziók
     Apartmanok
     Vendégházak
     Éttermek
     Szabadidő
     Tagnévsor
     Alapító tagok
     Kapcsolat program
     Fagyöngy forrás
     A Fagyöngy forrás legendája
     Letöltések
     Hozzászólások
     Rendezvényeink 2006.
     Rendezvényeink 2007.
     Rendezvényeink 2008.
     Rendezvényeink 2009.
     Szórakozóhelyek
     Mozik
     Színház
     Múzeumok
     Turisztika
     Éttermek
     Kávézók