Név: Jelszó:
2010. szeptember 8. szerda, Mária, Adrienn
 Szórakozás
 Hasznos infók

Legfrissebb hírek

Ömlik a víz a Tapolcai útnál
2010-08-10 00:15:38
 Csaknem 150 millió forint értékű adomány érkezett SMS-ek és telefonhívások formájában a szolgáltatók összefogásával megnyitott 1749-es segélyvonalra - tájékoztatott hétfőn a Magyar Vöröskereszt. Ez több mint 745 ezer hívást, illetve SMS-t jelent három hónap alatt.Az összeget a májusban és júniusban pusztító heves viharok, esőzések okozta károk helyreállítására, az árvízkárosultak megsegítésére közösen gyűjtötték a hazai telekommunikációs szolgáltatók. Minden, 2010. május 19-től a segélyvonalra érkező hívás és SMS teljes, 200 forintos összegét a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják. A beérkezett adományokból segítik a rászoruló családokat, az otthonok újjáépítését, építőanyagok és építési kellékek beszerzését.- Függelten Hírügynökség -
Tovább...

Ciki lenne játszásiból
2010-08-09 19:15:57
 Igyekeztem idegen szemmel nézni a várost, több hónap vagy hét távollét után ez nem is volt olyan nehéz. A főutcát sivárnak láttam, de Tapolcán, Lillafüreden, a vár környékén, sőt, még az Avasi kilátónáljárva is mindig megnyugodtam: ez annak is tetszhet, aki sosem volt itt. Eltelt sok év, de attól tartok, ma már sok minden nem tetszene. Elhanyagolt Tapolca, Lillafüredis, a kilátó környéke pedig egyenesen ciki.  Aki úgy dönt, Miskolconnyaral (nincsenek most túl sokan a válság miatt sem), ha megkérdezzük, hogy tetszik, inkább udvariaskodik: nagyon jó kirándulni a Bükkben, egyébként meg sokat fejlődött a város.Persze, kitehetnénk az „átalakítás alatt” táblát, hiszen annyi építkezés folyik, hogy megszámolni is nehéz. De kell még jónéhány év, amikor (újra) büszkék lehetünk városunkra, feltéve, ha lesz pénz a további renoválásra is. Jó lenne szebbnek lenni, mire újra beindul a turisták utazhatnékja. Márcsak azért is, mert az új koncepció szerint a turizmusból (is) akarunk megélni. - ÉM-HM - 
Tovább...

Gyenge szezon, visszafogott utazási kedv
2010-08-09 18:16:40
 Az, hogy a  miskolci belváros nem turistacsalogató látványosság az épülő villamos pálya miatt még hagyján, de hogy Tapolcán is csak egy szűk „kitaposott ösvény” vezet a Barlangfürdőhöz, itt is elsősorban szlovák, lengyel, orosz szót hallani az már jelzi, hogy hol tarthat a miskolci turizmus helyzete. Grigoliát József Fejér megyéből érkezett családjával. Az eredeti úticél Lillafüred volt, egy jól sikerült esküvői szertartáson vettek részt. Felsőfokon értékelte a vendéglátóhely házias ízeit. Ha, már itt vannak szét is néznek a településen gondolták. Útközben látták a Diósgyőri Várat, végighaladtak a városon és igyekeztek még egy fürdőzést belepréselni az idejükbe. „De már rohanni kell, mert négy óra hazáig az út” – búcsúzik sietve a családfő. Az Oláh család nagy létszámban érkezett a tapolcai csónakázó tóhoz, az unoka élvezi a vizet, a hattyút, a kacsákat, de Oláh József, a nagypapa morgolódik: „másfél éve voltunk itt, akkor is ugyanígy nézett ki, kitakaríthatnák végre a tavat.” 
Tovább...

Ömlik a víz a Tapolcai útnál
2010-08-09 14:42:08
 A tapolcai út mellett járdán, közvetlenül a Középszer utcai felkanyarodó előtt ömlik a víz az aszfaltra. Az ott lakók szerint közel egy hónapja nem lehet száraz lábbal átjutni ott. A földet feltúrták, egy MIVÍZ-es szalag pedig lekeríti a földtúrást, egyben figyelmezteti az arra közlekedőket a nyilvánvalóra. A földtúrás alatt a bicikliútként is funkcionáló járdán lefolyó vízbe három nagy követ helyeztek. A nem túl biztonságos megoldás az egyetlen esély, hogy a gyalogosok száraz lábbal jussanak át. Ottjártunkkor éppen két kisgyermekes anyuka próbált viszonylag szárazon átkecmeregni a „kis patakon”. Sikertelenül. Ez egyedül a nagyobbik kislányt nem zavarta, aki annál boldogabbnak tűnt, minél vizesebb lett és egyre csak pancsolt a (remélhetőleg) ideiglenes „járdapatakban”.Az anyukák kérdésünkre elmondják: a hétvégén láttak erre markolót lgozni, de aztán minden maradt a „régiben”, vagyis tovább ömlik a víz. Ők minden nap erre sétálnak, a legtöbb, amit tehetnek, hogy gumipapucsot húznak, hogy legalább a cipőiket ne áztassák el.A lakosság ne érezze megKarády László, a MIVÍZ Zrt. szolgáltatási főmérnöke portálunk kérdésére elmondta: egy 500 milliméter átmérőjű ívóvízvezeték tömítése ment tönkre, amihez az aknában 3 méternyi szakaszon fel kell tárni a csővezetéket. Miután elöregedett vezetékről van szó, nagy az esély rá, hogy a munkálatok közben eltörik az ivókötés, vagyis: át kell építeni a szakasz egy részét. Azért nem végezték el eddig a javítást – bár a hetek óta elfolyó víz veszteséget jelent számukra - mert mintegy 1,5 napra megszűnne a vízellátás a belváros egy részében, ami mintegy 50-60 ezer embert érintene.- Jelenleg azon dolgozunk, hogy a vezeték lezárása nélkül hárítsuk el a hibát. A szükséges eszközök szombaton megérkeztek, viszont ekkor nem volt kapacitásunk a munkálatokra, mert csak ezen a napon 9 csőtörés történt a városban, köztük az esti órákban a Zsolcai kapui vasúti felüljárónál is, ahol egy 600 mm átmérőjű cső repedt el.Utóbbi helyszínen jelenleg is dolgoznak, a tervek szerint hétfő estére elhárítják a problémát, azt követően megkezdik a tapolcai útnál a munkálatokat. - OlKa -
Tovább...

Német fiatalok Szerencsen
2010-08-09 11:47:33
 A német ifjúsági csoportot szikszói és szerencsi társaik várták Budapesten, ahol a magyarországi fiatalok bemutatták a főváros néhány nevezetességét.A német vendégek Szerencsen helyi barátaikkal közösen megtekintették a református templomot, a Zempléni Múzeumot, a fürdőt és a világörökségi kapuzatot.A Bocskai István Gimnázium udvarán a sportszenvedélyüknek hódolhattak, első vidéki napjuk pedig a kollégium épületében szervezett közös disco-val zárult. A hét további részében Mádra, Szikszóra és Tokajba látogattak a vendégek, majd hazautazásuk előtt a megyeszékhelyre utaztak, ahol a belváros mellett Diósgyőr, Lillafüred és Miskolc-Tapolc volt az uticéljuk. 
Tovább...

Íme a múlt hét legnézettebb videói a BOON-on!
2010-08-09 10:08:22
 Kattintson a képekre, és nézze meg a videókat!Villámcsapás, mennydörgés, eső Miskolcon Óriási vihar csapott le Miskolcra hajnalban.Vihar Felsőzsolcán  Háztetőket rongált meg, fákat döntött ki a vihar Borsod megyében.Vihar Felsőzsolcán II.Zsüli, a nap szépe  Zsüli egy tokaji diáklány, aki imád nevetni. Mottója: Éld minden napod úgy mintha az utolsó lenne, mert az egyik tényleg az lesz! A képet szerelmének Tininek küldi.Évi tokaji diáklányUtat tört magának a karsztvíz a miskolctapolcai Barlangfürdőben  A nagy esőzések miatt különleges jelenség tapasztalható a Barlangfürdőben, mely eddig nem fordult elő a fürdő történetében.
Tovább...

Favágás a Holcimnál: vágtak mindent
2010-08-06 10:06:13
 Nagyobb mélységben, mintegy 900 méteren körülbelül 70 Celsius fokos forró víz van. Ezek a természeti kincsek állami tulajdont képeznek, a hasznosítására az állam adhat engedélyt. A városnak erre alapozottan szükséges fejlesztési forrásokat szerezni akár állami, akár uniós alapokból.Fontos a város (és nem csak a belváros) tereinek alkalmassá tétele idegenforgalmi és közösségszervezési célokra, a kulturális rendezvények és fesztiválok megtartása mellett. Miskolc turisztikai stratégiájának középpontjában Miskolc-Tapolcának kell állnia. Ennek oka az, hogy a másik lehetséges helyszín – Lillafüred– fejlesztési lehetőségei korlátozottak, a szálláshelyek száma, valamint az infrastruktúra fejlesztésének lehetősége alacsony. Miskolc-Tapolcán mihamarabb újra kell indítani a strandot, mert a jelenleg Miskolcra érkező turisták is hiányolják, valamint a miskolci lakosság számára is ezzel lehetne megteremteni az elérhető kikapcsolódás lehetőségét. A városon belül azonban meg lehet és meg is kell oldani mindkét helyszín látogathatóságát oly módon, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű szolgáltatás álljon az idelátogatók rendelkezésére. Nem elégséges azonban a városi szintű összefogás, szervezés. Miskolc turisztikájának jövője egy regionális összefogás létrejöttétől függ. Ha megfigyeljük a turisták által kedvelt nyaralóhelyek stratégiáját, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nem egy városra és környezetére koncentrálnak az utazási cégek, hanem minimum a regionális látványosságok bemutatását célozzák meg. Így tehát szükséges összefognunk Egerrel, Tokajjal, Sárospatakkal és Kassával is, hogy tartalmas kikapcsolódást és életre szóló élményt nyújthassunk a Miskolcra látogató turistáknak.Mindemellett égetően nagy szükség van infrastrukturális fejlesztésekre, mint például a buszparkolók kiépítése. Nevetséges, hogy úgy várjuk a turistacsoportokat, hogy meg sem tudnak hol állni az őket szállító járművek.A tapolcai strand ingatlanának jogi és fizikális értelemben vett rendezetlensége tíz éve tart. Ezen túlmenően a közterület gondozatlan a, közutak állapota nem kielégítő, a térburkolat rossz, sok helyen hiányos, balesetveszélyes, a lefolyócsatornák, árkok eldugultak. Az utcabútorzat állaga rossz, a fák gondozása nem megoldott, a hiányzó utcatáblák pótlása elmaradt, alapvető turisztikai eligazító táblák hiánya nehezíti a tájékozódást.. Elérendő célunk, hogy a helyi cégek, vállalkozók pályáztatással történő bevonásával, valamint az érintet lakossági mozgósításával felszámoljuk a településrészen adódó és megoldandó feladatokat. Miután Miskolcon szinte teljes egészében hiányzik annak a lehetősége, hogy a családok kulturált körülmények között együtt tölthessék szabadidejüket, egyesületünk célul tűzi ki, hogy a strand fejlesztése mellett Tapolcán és a Hejő patak mentén egy ökoturisztikai családi parkot alakítson ki város, helyi vállalkozók bevonásával.A védett területek közelsége indokolja a Keleti Kapu ökológiai modellházként is működtethető látogató, bemutató központtá fejlesztését Diósgyőrben. A nemzeti park felé irányuló turizmus megfelelő fejlesztése érdekében, az érintett területen tevékenykedő civil szervezetek és szolgáltatók bevonásával, fenntarthatóan üzemeltethető ökoturisztikai központ működhet a jelenlegi lehangoló állapotok helyett.A jelentősebb fentiekben ismertetett elképzelések részét kell képezzék az újonnan készülő turizmusfejlesztési koncepciónak. Összegezve:A geotermikus energiát fel fogjuk használni a fürdők kiépítésekor.Regionális összefogást kezdeményezünk a hatékonyabb idegenforgalmi attrakciók megalapozására.Tapolcán újraindítjuk a strandot és ökoturisztikai családi parkot hozunk létre a Hejő patak mentén.Civil szervezetek bevonásával ökoturisztikai központot hozunk létre. 
Tovább...

Turisztikai fejlesztések
2010-08-05 19:53:29
 Nagyobb mélységben, mintegy 900 méteren körülbelül 70 Celsius fokos forró víz van. Ezek a természeti kincsek állami tulajdont képeznek, a hasznosítására az állam adhat engedélyt. A városnak erre alapozottan szükséges fejlesztési forrásokat szerezni akár állami, akár uniós alapokból.Fontos a város (és nem csak a belváros) tereinek alkalmassá tétele idegenforgalmi és közösségszervezési célokra, a kulturális rendezvények és fesztiválok megtartása mellett. Miskolc turisztikai stratégiájának középpontjában Miskolc-Tapolcának kell állnia. Ennek oka az, hogy a másik lehetséges helyszín – Lillafüred – fejlesztési lehetőségei korlátozottak, a szálláshelyek száma, valamint az infrastruktúra fejlesztésének lehetősége alacsony. Miskolc-Tapolcán mihamarabb újra kell indítani a strandot, mert a jelenleg Miskolcra érkező turisták is hiányolják, valamint a miskolci lakosság számára is ezzel lehetne megteremteni az elérhető kikapcsolódás lehetőségét. A városon belül azonban meg lehet és meg is kell oldani mindkét helyszín látogathatóságát oly módon, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű szolgáltatás álljon az idelátogatók rendelkezésére. Nem elégséges azonban a városi szintű összefogás, szervezés. Miskolc turisztikájának jövője egy regionális összefogás létrejöttétől függ. Ha megfigyeljük a turisták által kedvelt nyaralóhelyek stratégiáját, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy nem egy városra és környezetére koncentrálnak az utazási cégek, hanem minimum a regionális látványosságok bemutatását célozzák meg. Így tehát szükséges összefognunk Egerrel, Tokajjal, Sárospatakkal és Kassával is, hogy tartalmas kikapcsolódást és életre szóló élményt nyújthassunk a Miskolcra látogató turistáknak.Mindemellett égetően nagy szükség van infrastrukturális fejlesztésekre, mint például a buszparkolók kiépítése. Nevetséges, hogy úgy várjuk a turistacsoportokat, hogy meg sem tudnak hol állni az őket szállító járművek.A tapolcai strand ingatlanának jogi és fizikális értelemben vett rendezetlensége tíz éve tart. Ezen túlmenően a közterület gondozatlan a, közutak állapota nem kielégítő, a térburkolat rossz, sok helyen hiányos, balesetveszélyes, a lefolyócsatornák, árkok eldugultak. Az utcabútorzat állaga rossz, a fák gondozása nem megoldott, a hiányzó utcatáblák pótlása elmaradt, alapvető turisztikai eligazító táblák hiánya nehezíti a tájékozódást.. Elérendő célunk, hogy a helyi cégek, vállalkozók pályáztatással történő bevonásával, valamint az érintet lakossági mozgósításával felszámoljuk a településrészen adódó és megoldandó feladatokat. Miután Miskolcon szinte teljes egészében hiányzik annak a lehetősége, hogy a családok kulturált körülmények között együtt tölthessék szabadidejüket, egyesületünk célul tűzi ki, hogy a strand fejlesztése mellett Tapolcán és a Hejő patak mentén egy ökoturisztikai családi parkot alakítson ki város, helyi vállalkozók bevonásával.A védett területek közelsége indokolja a Keleti Kapu ökológiai modellházként is működtethető látogató, bemutató központtá fejlesztését Diósgyőrben. A nemzeti park felé irányuló turizmus megfelelő fejlesztése érdekében, az érintett területen tevékenykedő civil szervezetek és szolgáltatók bevonásával, fenntarthatóan üzemeltethető ökoturisztikai központ működhet a jelenlegi lehangoló állapotok helyett.A jelentősebb fentiekben ismertetett elképzelések részét kell képezzék az újonnan készülő turizmusfejlesztési koncepciónak. Összegezve:A geotermikus energiát fel fogjuk használni a fürdők kiépítésekor.Regionális összefogást kezdeményezünk a hatékonyabb idegenforgalmi attrakciók megalapozására.Tapolcán újraindítjuk a strandot és ökoturisztikai családi parkot hozunk létre a Hejő patak mentén.Civil szervezetek bevonásával ökoturisztikai központot hozunk létre. 
Tovább...

Mi történt augusztus 4-én Borsod-Abaúj-Zemplénben?
2010-08-05 08:59:38
 Bringa után a duatlon csúcs is megdőltboon | 2010.08.04 20:52A 12. TVK Triatlon Nagyhét ötödik napjának sport-étlapján a duatlon váltó szerepelt. A tavalyi közel, egyenként három tagú egység helyett ezúttal 143 trió sorakozott fel a rajtnál, ami a tavalyi 97-hez képest újabb részvételi csúcsot jelentett, a keddi kerékpározás után már a másodikat.Hol mér a traffipax augusztusban B.-A.-Z. megyében?boon | 2010.08.04 20:04Nézze meg, hogy hol mérik a gépjárművek sebességét Borsod-Abaúj-Zemplén megyében júliusban!Hármat lőtt a DVTK a "kis" Lokinakboon | 2010.08.04 19:03Hazai pályán, mintegy 400 néző előtt újabb előkészületi mérkőzést játszott szerdán a DVTK NB II-es labdarúgócsapata.Viharkárok Miskolconfuggetlen | 2010.08.04 18:46Mezőkövesd, Miskolc, Sátoraljaújhely - Vihar tombolt éjjel Miskolcon és környékén, Mezőkövesdtől Sátoraljaújhelyig összesen 21 alkalommal vonultak a tűzoltók kidőlt fákhoz, leszakadt ágakhoz - mondta a Független Hírügynökséget Mezei Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerda reggel.Eladták a tragédia sújtotta lakásteszak | 2010.08.04 18:19Miskolc - A MIK Zrt. vásárolta meg azt a lakást, amelyben egy család halt meg a tavalyi avasi tűzeset következtében.Lengyel szurkolókat biztosítottakeszak | 2010.08.04 18:11Miskolc - Délután tucatnyi rendőrautó vágtázott végig szirénázva Miskolcon. Olvasóink arra voltak kíváncsiak, a szélvihar miatt történt-e mindez, vagy esetleg Borsodban bukkantak rá a rendőrgyilkosra?Hogyan kerül ki az érme a pohár alól?szon | 2010.08.04 17:59Mai hogyan videónkban újabb kocsmai trükkel jelentkezünk, amelyben a már jól megszokott feladat vár ránk. Adott egy pohár, alatta pedig egy érme, amelyet anélkül kell kivennünk alóla, hogy bármihez is érnénk. Hogyan? Videónkból kiderül!Viharkárok a Dessewffy utcábanboon | 2010.08.04 17:52Miskolc – A kedd éjszakai felhőszakadás megyénkben több helyen is komoly gondokat és károkat okozott, így a Dessewffy utcához is riasztani kellett a tűzoltóság munkatársait.Fákat döntött, ágakat tört a vihareszak | 2010.08.04 16:49Miskolc - Minden hadra fogható tűzoltó azon dolgozott egész szerdán, hogy a viharkárokat elhárítsa.Szökik a víz a Barlangból Miskolctapolcáneszak | 2010.08.04 16:10Miskolc - A fürdő falaiból is ömlik a víz, annyira magas a talajvíz szintje. Megoldás nincs, várják a szárazságot.Kezdetét vette az Aranysas Szálloda építéseboon | 2010.08.04 15:29Tokaj - Hosszúra nyúlt kivitelezés előtti, újabb műemléki feltárás befejeztével kezdetét vette Tokaj főterén az Aranysas szálloda felépítése.Eljutnak a segélyek a rászorulókhoz?kelet | 2010.08.04 15:18 Összességében közel kétmilliárd forintot gyűjtött össze adományokból az öt legnagyobb magyarországi segélyszervet, a Vöröskereszt, az Ökumenikus Segélyszervezet, a Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász és a Baptista Szeretetszolgálat.Már épülnek az első házakeszak | 2010.08.04 13:40Felsőzsolca - Szerda délelőtt letették a négy ház alapkövét, rekordidő, negyven nap alatt készülhetnek el Felsőzsolcán.Három megye szépségei szerdánmon | 2010.08.04 13:15Nézze meg három megye szerdai szépeinek képeit, videóit!40 nap alatt építenek lakóparkot a felsőzsolcai árvízkárosultaknak boon | 2010.08.04 12:32Felsőzsolca, Budapest – Matolcsy György, Wáberer György, Fehér Attila és Scheer Sándor a mai napon lerakták annak a lakóparknak az alapkövét, amelynek leendő lakóit az árvíz által elpusztított házakban élt családok közül rászorultság alapján választja ki a város önkormányzata.Edda koncert a Diósgyőri várbanboon | 2010.08.04 12:15Miskolc-Diósgyőr - Kedden fergeteges koncertet adott az Edda Művek a Diósgyőri vár vizesárkában, ahol több százan voltak kíváncsiak a 30. évét ünneplő Eddára.Fizikai munkával segített az MKCeszak | 2010.08.04 11:24Mezőkövesd - Két újabb edzőmeccsel bővült a kövesdiek felkészülési programja.Már az ötödik strandkézi Ózdonboon | 2010.08.04 10:22Ózd - A környék legjobb strandkézilabda-csapatai ismét találkoznak egymással Ózdon.Rendőrségi felhívás eltűnési ügybenboon | 2010.08.04 10:58Szerencs - A Szerencsi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat a képen látható Majoros Józsefné (született: Tasi Erika) 41 éves szerencsi lakos eltűnése ügyében.Mi történt augusztus 3-án Borsod-Abaúj-Zemplénben?boon | 2010.08.04 10:17 Összeállításunkból megtudhatja a keddi nap legfontosabb helyi híreit!Megyei II.: Keleti csoport sorsolásaboon | 2010.08.04 09:56A labdarúgó megyei II. osztály Keleti csoportjának 2010/2010-es szezonjának őszi sorsolása.Éles volt a bomba Ózdonboon | 2010.08.04 09:53Ózd - Második világháborús bombát találtak a vasútállomásnál működő színesfémátvevő telepen.Nincs élmény, nincs fürdő...eszak | 2010.08.04 09:53Miskolc - Szlovákiából érkezett a panaszos telefonáló: Miskolcon nincs élményfürdő, de már strand is alig...Olvasó kérdezte: Újra kellett terveztetni a tetőt?eszak | 2010.08.04 09:52Miskolc - A Ferenczy szakközépiskola sportcsarnokában az Avason élők is sportolhatnak majd.Nem rúghattak labdába a "drogban" utazó dílerek Mezőkövesdenboon | 2010.08.04 08:54Ismét tarolt a rendőrségi „fűkasza”! Egy kisebb droghálózatot számoltak fel a rendőrök Mezőkövesden.Szaküzletekben árulták a másolt programokatfuggetlen | 2010.08.04 08:51Több mint 30 millió forint értékben foglalt le másolt számítógépes programokat és navigációs rendszereket a Vám- és Pénzügyőrség egri és gyöngyösi számítástechnikai üzletekből. Az egyébként legálisan működő szakboltokban az eladásra kínált és javításra beszállított asztali és hordozható számítógépekre nem eredeti, hanem másolt programokat telepítettek fel.Vihar Borsod-Abaúj-Zemplén megyébenboon | 2010.08.04 08:06Keddről szerdára virradó éjjel Miskolcon környezetében is erős viharzóna vonult végig. Szerda reggel 8 óráig az összes bevethető felszereléssel, eszközzel 26 káresetnél segítettek a miskolci tűzoltók. A legtöbb jelzés Bükkszentlászló, Bükkaranyos, Emőd Nyékládháza, Harsány, Alsózsolca településekről, valamint Miskolc Avasi, és Martinkertvárosi területéről érkezett.Nézőpont: A portás legalább maradhat?eszak | 2010.08.04 07:46Nagytakarítást tartanak a Köztársasági Elnöki Hivatalban, a hírek szerint a dolgozók több mint kilencven százalékát lecseréli az új államfő. Az nagyjából természetes, hogy a bizalmi beosztásokba saját embereit nevezi ki egy új vezető, de nyilván dolgoztak ott kevésbé fontos pozícióban lévők is... Szendrei Péter jegyzeteA pénz (mindig) nagy úr...eszak | 2010.08.04 07:14Borsodnádasd - Párját ritkító eset történt a labdarúgás hátországában: a Borsodnádasd átkérte magát Heves megyei bajnokságba.Bővül az ózdi térfigyelő rendszerboon | 2010.08.04 07:03Ózd - Öt új kamerával bővül Ózdon a térfigyelő rendszer. A képviselő-testület legutóbbi ülésén hozzájárult a rendőrség által javasolt helyszínek kamerával való megfigyeléséhez.Szombatig változékony lesz az idő Borsodbanboon | 2010.08.04 06:57Szerdán a Skandináv-félsziget felett örvénylő sekély ciklon hidegfrontja alakítja időjárásunkat. Eleinte túlnyomóan borult lesz az ég, és sokfelé alakulhatnak ki záporok, zivatarok.Évi, a nap szépeboon | 2010.08.04 06:48Tokaj - Évi tokaji diáklány mottója: "Aminek látszunk arról mindenki ítélhet, de amilyenek valójában vagyunk arról senki sem." Minden kedves ismerősének küldi a felvételeket.
Tovább...

Szökik a víz a Barlangból Miskolctapolcán
2010-08-04 16:36:41
 Feltört a víz a Barlangfürdő előtt – jelezte lapunknak egyik olvasónk. Arra is kíváncsi volt, ezt miért nem szüntetik meg, miért hagyják, hogy elfolyjon a víz. A válasz: nem tudják megszüntetni. Persze ezt nem mi mondtuk, hanem Fridély László, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezető igazgatója.Megtudtuk: az esőzések miatt annyira magas a talajvíz szintje, hogy a beton és a díszburkolat alól is feltör a víz. A magas vízállás miatt a barlang falából is ömlik, a kagylómedence oldalából pedig patakokban folyik a víz – sorolta. Ez ellen sajnos nem tudnak semmit tenni – folytatta –, a MIVÍZ Kft. szakemberei időnként kiszivattyúzzák, de tartósabb szárazság kellene ahhoz, hogy a jelenség megszünjön. Hangsúlyozta: a falakból csorgó vízet rendszeresen bevizsgáltatják, de ennek olyan a minősége, mint a medencékben található vízé. Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, 50 éve nem volt ilyen a Barlangfürdőben és környékén. - ÉM-SZR -Nincs élmény, nincs fürdő... eszak | 2010.08.04 09:53Miskolc - Szlovákiából érkezett a panaszos telefonáló: Miskolcon nincs élményfürdő, de már strand is alig...
Tovább...

<< 1235678910111213141516171819202122232425 >>
 









Horoszkóp
Webkamera
Autókölcsönzés
Menetrendek
Tudakozó
Idõjárás
Hivatalok
Közmûvek
Egészségügy
ATM automaták
Postahivatalok
     Történet
     Csónakázó tó
     Park
     Sziklakápolna
     Akropolisz Szabadtéri Színpad
     Képgaléria
     Hotelek
     Panziók
     Apartmanok
     Vendégházak
     Éttermek
     Szabadidő
     Tagnévsor
     Alapító tagok
     Kapcsolat program
     Fagyöngy forrás
     A Fagyöngy forrás legendája
     Letöltések
     Hozzászólások
     Rendezvényeink 2006.
     Rendezvényeink 2007.
     Rendezvényeink 2008.
     Rendezvényeink 2009.
     Szórakozóhelyek
     Mozik
     Színház
     Múzeumok
     Turisztika
     Éttermek
     Kávézók